A veteránok a ma használatos generációs felosztásban az első olyan nemzedék, amelynek a tagjai velünk együtt élnek. Születésüket nagyjából 1925–1945 közé teszik a generációkutatók, ők a nagyszülők–dédszülők generációja, építőknek vagy néma generációnak is szokás őket nevezni, hiszen a veteránok idős korban találkozhattak először az internettel, internetkiközösítettek, esetleg digitális bevándorlók, számukra a számítógép-használat és a digitális világ sokszor már önmagában is kihívást jelent. Globális alapélményük a világháborúk, illetve a hidegháború alatti és utáni bizonytalanság, melyre válaszként jellemző rájuk a bizonyosság, a biztonság, a nyugdíjas állások keresése. A Századvég Kutatóközpont 2021-es, Magyarországra fókuszáló generációs felosztásában nagyjából a veteránok nemzedékének feleltethetők meg az 1930 és 1948 között született háborúviselt nemzedékek, amelyek tagjai a magyar társadalom mintegy 11 százalékát alkotják. A hazai „veteránok” életére hatással voltak az 1956-os és 1989-es események, képzettségük jellemzően alacsonyabb, életükben fontos szerepet tölt be az egyházias vallásosság és a nemzeti identitás, legfőképp a konzervativizmus. A csoportközi konfliktusok alacsony szintű percepciója jellemzi őket, kapcsolati hálójuk szűk, az eltérő véleményekkel szemben inkább zártabbak, digitális szempontból „leszakadók”, befolyásolhatók. Elsősorban a hagyományos médiumok (televízió, rádió, nyomtatott sajtó) termékeit fogyasztják. A baby boomerek követik őket.