Az újmédia (angolul New Media) a kommunikáció- és médiatudományban azokat a digitális technológiákat és platformokat jelöli, amelyek az interaktivitás, a hálózatosság és a konvergencia révén átalakítják a médiatartalom előállításának, terjesztésének és fogyasztásának a folyamatait. A fogalom a hagyományos médiaformák (pl. nyomtatott sajtó, televízió) és a számítógép-alapú, internetes technológiák közötti paradigmaváltást tükrözi, kiemelve a felhasználók aktív részvételét és a média dinamikus, sokirányú jellegét. Az újmédia egybeírt formája – Aczél Petra (2014) érvelését követve – nem pusztán technológiai újdonságot, hanem a digitális média kommunikatív és kommunikáló rendszerként való aggregált jelenségét hangsúlyozza.
Az újmédia tehát a digitális technológiákra épülő, hálózati alapú kommunikációs rendszerek és médiatípusok aggregátuma, amely a hagyományos, analóg alapú tömegkommunikációs formák (pl. nyomtatott sajtó, rádió, televízió) egyirányú struktúráival szemben interaktív, multimédiás és konvergens jellegével tűnik ki. Nem pusztán technológiai innovációk halmaza, hanem egy olyan kommunikatív és kommunikáló rendszer, amely a digitális kódolás, az interaktivitás, a hipertextualitás, a szórtság (dispersal) és a virtualitás kulcsjellemzői mentén definiálható (Lister et al., 2009; Aczél, 2014).
Nemzetközi szinten Lev Manovich (2001) úttörő munkássága szerint az újmédia az adatbázis-logika és a narratíva újfajta viszonyrendszerét hozza létre, ahol a tartalom nem lineáris történetként, hanem strukturált, kereshető és manipulálható elemek halmazaként jelenik meg. Ez a megközelítés a digitális média rugalmasságát és a felhasználói részvétel (user-generated content) lehetőségét hangsúlyozza, amely a web 2.0 korszakában vált meghatározóvá (O’Reilly, 2005).
A kommunikációelméleti diskurzusban az újmédia fogalma szorosan kapcsolódik a médiakonvergencia jelenségéhez, amelyet Henry Jenkins (2006) úgy ír le, mint a technológiai, ipari, kulturális és társadalmi folyamatok összefonódását, ahol a médiafogyasztók egyben tartalom-előállítókká (prosumerekké) is válnak. Ez a kétirányú kommunikációs dinamika alapvetően különbözik a hagyományos tömegmédia transzmissziós modelljétől (McQuail, 2003), és a hálózati társadalom (Castells, 2004) kontextusában értelmezhető, ahol az információ áramlása decentralizált és sokszereplős. Az újmédia emellett a „képi fordulat” (Mitchell, 1994) és az „új képkorszak” (Peternák, 1989) részeként is értelmezhető, amely a vizuális kommunikáció dominanciáját és a digitális kreativitás új formáit hozta magával.
A magyar szakirodalomban Aczél Petra (2014) nem elsősorban kronológiai vagy technológiai másságként kezeli az újmédiát, hanem a média identitásváltozásának a perspektívájából vizsgálja, kiemelve megkülönböztető jegyeit az „ómédiához” viszonyítva. Szerinte az újmédia nem csupán a médiumok szaporodását vagy a technológiai újításokat jelenti, hanem egy olyan jelenségaggregátumot, amely a digitális médiát kommunikatív és kommunikáló rendszerként értelmezi (Aczél, 2014, 16–17).
Kommunikációelméleti szempontból az újmédia a hagyományos sender–receiver modellt felváltja egy hálózatos, interaktív struktúrával, ahol a médium aktívan alakítja az üzenetet (Logan, 2010). Médiatudományi megközelítésben az újmédia a mediatizáció mélyülését jelzi, amelyben a társadalmi élet minden aspektusa a digitális technológiák által mediálódik (Couldry–Hepp, 2017). Aczél Petra szerint az újmédia „a közösségi részvétel új tereit nyitja meg, ugyanakkor a felelősségteljes médiahasználat szükségességét is felerősíti” (Aczél, 2016).
Az újmédia konkrét formái a közösségimédia-platformok (pl. Twitter, TikTok), a streamingszolgáltatások (pl. YouTube) és az interaktív technológiák (pl. virtuális valóság). Ezek valós idejű interakciót, személyre szabott tartalmat és globális hálózatosságot kínálnak. Jenkins (2006) szerint az újmédia részvételi potenciálja mellett a nagyvállalati platformok centralizációja és az algoritmusok átláthatatlansága új hatalmi egyenlőtlenségeket teremt, amit Molnár (2014) a közösségi kohézió gyengüléseként értelmez.
Összefoglalva: az újmédia a digitális technológiákra épülő, hálózati alapú, interaktív és konvergens kommunikációs rendszer, amely a hagyományos tömegmédiától eltérően a felhasználói részvételt, a multimédiás tartalom-előállítást és a nem lineáris narratívák szerveződését lehetővé tévő jelenségaggregátumként értelmezhető. Nemzetközi szinten Manovich adatbázis-logikája, Jenkins médiakonvergenciája és Castells hálózati társadalma, míg a magyar szakirodalomban Aczél Petra identitásváltozásra és kommunikatív rendszerre fókuszáló megközelítése adja a fogalom elméleti alapjait. Ezáltal az újmédia nem pusztán technológiai újdonság, hanem a kommunikáció, a kultúra és a társadalom átalakulásának a komplex lenyomata.