A társasjelenlét-elmélet az újmédia hatáselméleteinek egyik alapját jelentő, Short és munkatársai által 1976-ban kidolgozott elmélet, amely szerint a média által gyakorolt hatás nagymértékben függ attól, hogy az interakcióban részt vevők mennyire érzékelik a partnerük jelenlétét. Az elmélet szerint a médium természetéből adódik, mekkora társas jelenlétet enged, s ez meghatározza a rajta folyó interakciók minőségét is. Short és munkatársai a szemtől szembeni, a telefon által, illetve írásbeli formákban létrehozott formákat vizsgálták. Ma a számítógéppel közvetített kommunikációban vizsgálják a társas jelenlét szerepfelvételre és interaktív szerepalakításra késztető erejét. A társasjelenlét-elmélet számítógép által közvetített hatásait az 1970-es évek végétől médiapesszimista vagy médiaoptimista megközelítésből tárgyalja a szakirodalom. A múlt század végén végzett vizsgálatok inkább veszteséget, a jelenlegi kutatások inkább változást említenek, amikor a kommunikatív viselkedés jellemzőit, normáit taglalják. Lásd még nem normatív nyilvánosságelméletek.