A közönséggel folytatott kommunikációban a szerzőnek jeleket kell választania, amelyek megegyezésen alapuló jelentéssel bírnak mind az előállító, mind a közönség szemében. A „jeleket” a szövegen belül rendszerezni kell annak érdekében, hogy azok értelmezhetők legyenek. A nyelvészettel szemben a szemiotika több „nyelvet” próbál elemezni: például valamely élő nyelvet, vagy a film nyelvét, vagy a térképek, zászlók, címerek, az építészet stb. „nyelvezetét”. Minden jelentésmezőnek sajátos logikája van a jelek rendezésére, rendszerbe foglalására. A rendszer ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy egy adott jelrendszeren belül minden tárgy befolyásolja az egyazon rendszerhez tartozó többi elem jelentését is. A rendszer értelmezéséhez szüksége van a „kód” ismeretére. Ennek segítségével minden egyes jel értelme, jelentése megfejthető. A kód mindig egy adott kultúrán belül kialakult közmegegyezéshez kötődik. A szemiotikai elemzés megkísérli a kódok megfejtését egy adott szövegen belül. A szemiotikai elemzés a következő kérdésekre keres választ: mely kódok játszanak döntő szerepet a szövegben, melyek ezek elsődleges, jelölő (denovatív), illetve másodlagos, utaló (konnotatív) jelentései; milyen lehetséges olvasatai, magyarázatai lehetnek a szövegnek. A szemiotika tehát azzal foglalkozik, hogy az említett kódokat figyelembe véve mit akar mondani, üzenni a szerző a közönségnek.