A propaganda fogalma a modern társadalomtudományban szorosan kapcsolódik a 20. század nagy történelmi eseményeihez, különösen a világháborúk idején és az azt követő kommunista diktatúrákban alkalmazott, államilag irányított kommunikációs stratégiákhoz. A háborús propaganda célja a nemzeti egység megteremtése, az ellenség démonizálása, a lakosság mozgósítása és a katonai erőfeszítések igazolása volt. A két világháború során a propaganda hatékonyságát drasztikusan megnövelték az akkor modernnek számító médiumok – sajtó, rádió, film – révén, amelyek az állami irányítás alatt a lakosság pszichológiai befolyásolásának az eszközeivé váltak. A propaganda ebben az értelemben olyan megtervezett és szisztematikusan végrehajtott tevékenység, amelynek a célja emberek tömegeinek a véleményét és a viselkedését megváltoztatni. Ennek érdekében a fizikai erőszak alkalmazásának a kivételével bármilyen módszert igénybe vesz. Fogásai: sztereotípiák, kettős mérce, hazugság, sulykolás, érvelés helyett állítás, ellenség és bűnbak megnevezése stb.
A háborús propaganda során ezek az elemek nyíltan, központilag koordinálva jelentek meg, és elsősorban a társadalmi összetartozás, az áldozatvállalás és a gyűlölet gerjesztésének az eszközei voltak. A náci Németország Joseph Goebbels vezetésével rendszerszintűen alkalmazta a propagandát, míg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a háborús erőfeszítések támogatására használták fel, gyakran idealizált képeket festve a hazafias kötelességről.
A kommunista diktatúrák – különösen a Szovjetunió, Kína, Kelet-Közép-Európa rendszerei – szintén széles körben alkalmazták a propagandát, nemcsak a hatalom legitimitásának a fenntartására, hanem a társadalmi terror, a politikai tisztogatások és a gazdasági kudarcok eltakarására, igazolására is. A propaganda ezekben a rendszerekben nemcsak a külső ellenségek démonizálására irányult, hanem a belső ellenségkép – mint például a „kulák”, „imperialista ügynök”, „osztályellenség” – folyamatos fenntartására, amellyel a diktatúrák igazolták a megfigyelést, bebörtönzést, sőt az erőszakos megtorlásokat is. A propaganda eszköze volt annak, hogy a lakosság ne csupán eltűrje, hanem aktívan támogassa a terror gépezetét, miközben a rendszer saját magát az igazság, a fejlődés és a béke letéteményeseként ábrázolta.
A propaganda nem kizárólag háborús helyzetekhez kötött jelenség. A modern társadalmakban, beleértve a demokratikus rendszereket is, a propaganda eszköztára finomodott, és alkalmazása szélesebb kontextusban is elterjedt, különösen politikai és gazdasági célok érdekében.
A modern politikai propaganda célja a közvélemény irányítása, gyakran félelemkeltés, populista üzenetek vagy identitáspolitikai toposzok alkalmazásával. A politikai kampányok során gyakori a valóság részleges bemutatása, a másként gondolkodók delegitimálása vagy épp az ellenségkép állandó fenntartása.
A gazdasági érdekek mentén zajló propaganda például a nagyvállalatok, iparági szereplők részéről jelenik meg, különösen a fogyasztói magatartás befolyásolására. Ilyen jelenség a „greenwashing”, amikor környezetbarátnak álcázott üzenetekkel próbálják elnyerni a közönség bizalmát, vagy a médiában megjelenő szponzorált tartalmak, amelyek a független tájékoztatás látszatát keltve reklámoznak termékeket vagy szolgáltatásokat stb.
A digitális korban a propaganda új dimenziókat nyert: az algoritmusok által vezérelt tartalomszűrés, a közösségi médiában történő mikrocélzás és a félretájékoztatás gyors terjedése lehetővé teszi, hogy a propaganda személyre szabott, sokszor észrevétlen formában hasson a közönségre.
A propaganda történelmi gyökerei a háborús társadalmak pszichológiai befolyásolásában keresendők, azonban napjainkban a politikai és gazdasági kommunikáció szerves részévé vált. Bár a diktatúrákban nyíltabb, totalitárius eszköz, a demokratikus rendszerekben is jelen van, gyakran burkolt, technológiailag fejlett formában, a kritikai gondolkodás kikerülésére törekedve.
Lásd még dezinformáció.