A pozitív jog a jogpozitivizmus gondolatának az alapja. A jogpozitivizmus szerint a jog mint a jogi szabályozók összessége egyszerű társadalmi tény, nincs köze az értékminőségekhez. Ennek az elméletnek az alapja a nyelvfilozófiában, Wittgenstein Logikai-filozófiai értekezésében jelenik meg (175. oldal): „6.4. Minden kijelentés egyenértékű. A világ értelmének a világon kívül kell lennie. A világban minden úgy van, ahogy van, és minden úgy történik, ahogy történik; benne nincs semmiféle érték, és ha lenne is, nem lenne semmi értéke. Ha van érték, amelynek van értéke, akkor ennek minden történésen és ígyléten kívül kell helyet foglalnia. Mert minden történés és ígylét véletlenszerű. Ami nem-véletlenszerűvé teszi, az nem lehet a világban, mert másképp ismét véletlenszerű lenne. Ezért nem létezhetnek etikai kijelentések. Kijelentések nem fejezhetnek ki semmi magasabbat. Világos, hogy az etikát nem lehet kimondani. Az etika transzcendentális. […] Kell ugyan léteznie valamiféle etikai jutalomnak és etikai büntetésnek, de ennek magában a cselekedetben kell rejlenie.” A jogpozitivizmus módszeres kidolgozója Hans Kelsen és H. L. A. Hart. Niklas Luhmann jogelmélete összetettebb, az önszerveződő hálózatokra és a hálózat elemei közötti kommunikációra fókuszál. A rendszeren kívüli etika megjelenését a rendszerek működésére nézve veszélyesnek tartja.
Niklas Luhmann német szociológus és rendszertudományi gondolkodó a jogot mint autopoietikus (önfenntartó és önszervező) rendszert értelmezte. Luhmann szerint a jogrendszer saját logikája és struktúrája szerint működik, és képes önmagát reprodukálni és fejleszteni.
A „pozitív jog” kifejezés általában a ténylegesen létező, írott jogszabályokra utal, amelyeket a jogalkotó hatalom (például a parlament vagy a kormány) hoz létre és hajt végre. A pozitív jog tehát a ténylegesen létező, formális jogszabályok összességét jelenti, ellentétben a természetjoggal, amely az univerzális, természetes vagy isteni eredetű jogelvekre utal.
Luhmann számára a pozitív jog a jogi rendszer autopoietikus működésének az eredménye. A jogi rendszer saját maga hozza létre a pozitív jogot a jogi normák és döntések folyamatos létrehozása és módosítása révén. A pozitív jog tehát nemcsak a jogalkotó hatalom által létrehozott jogszabályokat jelenti, hanem a jogi rendszer önszervező működésének az eredményét is.
Luhmann szerint a pozitív jog szerepe, hogy biztosítsa a társadalmi rend és stabilitás fenntartását, és hogy szabályozza a társadalmi interakciókat. A pozitív jog segít kezelni a társadalmi konfliktusokat, elősegíti a társadalmi integrációt, és lehetővé teszi a társadalmi változásokat. Ugyanakkor a pozitív jog is alá van vetve a társadalmi változásoknak, és képes alkalmazkodni az új kihívásokhoz, szükségletekhez.