Az önszabályozás annak a politikai filozófiának az eredménye, amelynek a kiindulási pontja, hogy lehetőség szerint kerülendő minden, a gazdasági szereplők legális keretek között zajló tevékenységének a piaci folyamatokon kívüli eszközökkel történő korlátozására irányuló állami reguláció (szabályozás). Az önszabályozás vagy privát szabályozás kizárólagossága ugyanakkor számos kockázati tényezőt rejthet egy ország tájékoztatásának a demokratikus működését illetően, mert az önszabályozás kizárólagossága a közérdeket veszélyeztető mértékűvé bővítheti a gazdasági szektor politikai érdekérvényesítő képességét. Viszonylag széles körű egyetértés alakult ki a szabályozási kérdésekkel foglalkozó szakmai körökben arról, hogy az önszabályozás, amennyiben más ellenőrzési formákkal egészül ki, mindenképpen hasznos. Európában az önszabályozás médiapiaci megjelenése az 1950-es évekre vezethető vissza, amikor a legnagyobb európai lapkiadó szövetségek döntöttek a szerkesztőségi policyk összehangolása mellett. Az önszabályozás felügyeletét a laptulajdonosok vagy független szakértők egyaránt végezhetik. Az önszabályozás rendszerét a fenntartók – szakmai szövetségek, érdekképviseletek, részvényesek – és az állam külön-külön vagy együttesen is finanszírozhatják. Lásd még állami szerepvállalás, együttes szabályozás.