A nyitott szöveg tartalma többféle értelmezésre ad lehetőséget. Szereplői ellentmondásosak: jók is, rosszak is, vívódnak vagy éppen bizonytalanok a szerepüket illetően. Kérdéseket vetnek fel, ahelyett, hogy válaszokat adnának. A nyitott film vagy nyitott médiatartalom esetében a történet nem egymásba illeszkedő, lineáris részekből áll össze, hanem a befogadónak kell aktívan rekonstruálnia az eseményeket, értelmeznie a jelentéseket. A nyitott szöveg konnotatív jelentést hordoz, azaz a különböző személyek a saját kulturális hátterüknek megfelelő értelmezést adhatnak neki.
A nyitott szövegű filmek nem hagyományos ok–okozati logikára épülnek, hanem asszociatív képsorokra, szimbólumokra, amelyeket a befogadó egyéni tapasztalatai, érzései, világnézete alapján értelmez. A képtársítás és a narratív szerkezet gyakran szándékosan töredékes, nyitott végű, így a film nem zárja le a cselekményt, hanem reflexióra késztet. A nyitott szövegű filmek példái közé tartoznak Michelangelo Antonioni, Andrej Tarkovszkij, vagy David Lynch alkotásai, amelyek esetében a nézőnek kreatív résztvevőként kell jelen lennie az értelmezési folyamatban.
A médiában a nyitott szöveg például bizonyos dokumentumfilmekben, művészeti reklámokban vagy interaktív médiatartalmakban jelenik meg, amelyekben nem egyértelmű üzenetet közvetítenek, hanem a befogadót arra ösztönzik, hogy saját jelentést alkosson. Ilyen esetekben a sokértelműség nem hiba, hanem tudatos eszköz, amely a gondolkodó nézőt szólítja meg. Határesetekben – például Umberto Eco vagy Pilinszky János szövegeihez hasonlóan – a filmnyelv annyira egyedi, hogy előbb a szerzői kódok megértése szükséges a tartalom értelmezéséhez. Lásd még zárt szöveg.