Marc Augé nyomán elkülöníthetünk folyamatos tartózkodásra szolgáló helyeket és nem-helyeket, melyeket általában átmeneti tartózkodásra használunk. Ilyenek a városi térben például az utcák, az aluljárók, a pályaudvarok, illetve a tömegközlekedési eszközök, infrastrukturálisan a hidak, a kerítések és a közműrendszer látható részei (villanypóznák stb.), a többnyire magántulajdonban lévő terekben pedig az előcsarnokok, a folyosók, a liftek és a lépcsőházak. A nem-helyek használóit nem köti ezekhez a terekhez érzelem, nem tudnak azonosulni az adott térrel (kivéve, ha nem átmenetileg tartózkodik benne az egyén, hanem pl. az adott térben dolgozik), hisz az nem járul hozzá szervesen a térhasználó kulturális identitásához. A terekben elhelyezett reklámok azonban befolyásolhatják a tereket használókat. Augé szerint a nem-hely jelensége egyszerre szubjektív, kultúrafüggő, s az utóbbiból adódóan kisajátítható (például az utcaművészet résztvevői által). Ugyanezen tereket az építészettörténet köztes tereknek (in-between spaces), esetenként „nem használt” térformáknak nevezi. A nem-helyek gyakran kriminalizáltak.
átmeneti tartózkodásra alkalmas, ám nem járul hozzá ennél szervesebben a térhasználó kulturális identitásához.
(Fotó: Ozsváth Eszter)