A nyilvános diplomácia és a soft power (puha hatalom) egyik típusa, amely magában foglalja az eszmék, az információk, a művészetek, a nyelv és a tágan értelmezett kulturális javak cseréjét a nemzetek, illetve azok népei közötti kölcsönös megértés elősegítése érdekében. Célja, hogy egy (cél)nemzet tagjai közelebb kerüljenek egy adott nemzet eszméihez. A kulturális diplomácia tehát lényegében „feltárja a nemzet lelkét”, s ezzel nemcsak benyomást, de befolyást is teremt. Gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy a fontos szerepet játszhat – és játszik is – a nemzetbiztonsági erőfeszítések megvalósításában.
Ahogy Szörényi András emlékeztet: Eisenhower volt amerikai elnök a kulturális diplomáciát olyan, embertől emberig programok sorozatának (people to people programs) tekintette, amelyek célja, hogy olyan személyes benyomásokat generáljanak, olyan személyes kapcsolatok kialakítását segítsék elő, amelyek később hozzájárulnak az adott ország megítélésének javításához. Idetartoznak a különböző diák- és szakmai csereprogramok kutatóknak, politikusoknak, gazdasági szakembereknek, művészeknek és a média képviselőinek.
Az Egyesült Államok esetében ilyen programok keretében évi harmincezer ember kerül kapcsolatba az országgal, illetve annak állami és nem állami szereplőivel – többek között mintegy nyolcvanezer amerikaival. A 21. század kezdetének az egyik legfontosabb amerikai külpolitikai prioritása, a terrorizmus elleni fellépés esetében például kimutatható volt, hogy a létrejött nemzetközi koalícióban szerepet vállaló külföldi vezetők több mint fele résztvevője volt korábban az amerikai „International Visitors Program”-nak.