Szócikkek

Olyan nyilvános művészet(i gyakorlat), amely a nagyközönség számára nyilvános térben, az adott tér tulajdonosa (például az önkormányzat) engedélyével válik elérhetővé.

A művészeti aktivizmus egyik formája, antikapitalista kézműves gyakorlatok összessége (pl. hímzés), melyben egy-egy hivatásos és nem hivatásos művész egy műalkotás létrehozásával hívja fel a figyelmet a társadalmi szolidaritás és/vagy a környezetvédelem kurrens problémáira, hiányosságaira.

A közszolgálati médiát érintő technológiai forradalmak jó ideig illeszkedtek a Joseph Alois Schumpeter osztrák származású amerikai közgazdász által megfogalmazott kreatív rombolás teóriájába.

A montázs erejét, a képek egymásra hatását igazoló kísérlet nyomán jelent meg az elnevezés. Lev Kulesov szovjet filmrendező az 1920-as években egy ismert színész arcát más-más beállítások közé  ágyazva – gőzölgő leves, koporsóban fekvő nő, játszó gyermek – igazolta, hogy ugyanannak a képnek egészen más jelentést tulajdonít a befogadó, ha változik a környezet.

1. A hatalmat gyakorlók hiedelem- és képzetmintái. Egyfajta evidenciabázis, amelynek a megkérdőjelezése szükségszerűen az elidegenedettség jele.

George Gerbner és munkatársai felméréseket végeztek a nézői viselkedésekről és szokásokról. Azt vizsgálták, hogy a tévézés miként befolyásolja a világról kialakult képet. Úgy találták, hogy aki sokat tévézik (napi négy órát vagy annál többet), az a világot veszélyesebbnek látja („zord világ” szindróma). Ahhoz, hogy a kultiváció végbemenjen, Gerbner két feltételt határoz meg:

Az antropológiában a kulturális anyagiság olyan kultúramegközelítési szempont, amelyben a kultúra anyagi, elsősorban környezeti és földrajzi szempontok alapján értelmezhető. A

A szociális determinizmus (social determinism) része, a környezeti determinizmust (environmental determinism) követő paradigma, amelynek az elméletét Margaret Mead kultúrantropológus, a

A nyilvános diplomácia és a soft power (puha hatalom) egyik típusa, amely magában foglalja az eszmék, az információk, a művészetek, a nyelv és a tágan értelmezett kulturális javak cseréjét a nemzetek, illetve azok népei közötti kölcsönös megértés elősegítése érdekében.

Az egyén önfelfogásának, öndefiníciójának része, az ágensség egyik alkotóeleme, melyre hatással lehet az individuum kulturális és szubkulturális hovatartozása (pl. nemzetiség, etnikum, vallási meggyőződés, társadalmi osztály, társadalmi nem, nemzedék, lakóhely, iskolázottság, médiafogyasztási szokások).

Herb Schiller elmélete szerint a „fejlett nyugati” államok kezében összpontosul a médiahatalom, aminek következtében a gazdaságilag elmaradottabb államok társadalmai kénytelenek idegen kultúrákon szocializálódni.

Az adott történet szerzője saját kultúrájának a sztereotípiáiból merít mintákat: a gonosz mostoha, a kapzsi bankár, a harmadik fiú, a tékozló fiú stb. Hősei már „léteznek” az adott kultúrában, és a szerző a történetben újra egyesíti, kombinálja őket.