A 20. század végén kezdődő új ipari korszak az anyagi kultúra átalakulására és az információs technológiák köré szerveződő új technológiai paradigmára épül. Manuel Castells az információs technológiák közé sorolja a mikroelektronika, számítástechnika, telekommunikáció, műsorszórás, optika és elektronika területeit. Ezek a technológiai területek a digitális nyelv segítségével érintkeznek egymással, amely nyelv az információ tárolására, visszakeresésére, feldolgozására és továbbítására szolgál. Az információtechnológia forradalmi jellegét az emberi tevékenység minden területére kiterjedő, mindent átható jellege adja. Az átalakulás motorja az információfeldolgozási és kommunikációs technológia. Az információs technológia forradalmi újdonsága az adattárolási kapacitás növekedése, a magas adatátviteli sebesség, az adatfeldolgozás sebességének a folyamatos, dinamikus növekedése, valamint az interaktivitás. Az új információs technológiák már nem egyszerű eszközökként funkcionálnak, hanem fejlesztendő folyamatoknak tekinthetők, amelyek alkalmazásával a felhasználók aktív alkotókká válnak, az emberi intelligencia pedig közvetlen termelőerővé. A számítógép, valamint a kommunikációs technológiák az emberi elme kiterjesztésének tekinthetők. Joel Mokyr arra mutatott rá, hogy a technológiai forradalom nem azonos intenzitással és kiterjedéssel megy végbe a világ minden részén. Az új technológiák elterjedése szelektív, nem mindegyik társadalmi szegmens fér hozzá ugyanabban az időben. Az első információs technológiai forradalom az 1970-es évek Amerikájában kezdődött, és a megelőző két évtizedben elért technológiai eredményekre épített. Kialakulását intézményi, gazdasági és kulturális tényezők befolyásolták. A forradalom alapját Castells szerint azonban nem a társadalmi meghatározottság idézte elő, hanem a technológiai lehetőségek kihasználásának a kézenfekvő módozatai. Lásd még internetgeneráció, internetkiközösítettek, kiberdemokrácia, technológiai szingularitás.