Erving Goffman (2008) elmélete szerint a homlokzat az egyén verbális és nem verbális cselekedeteinek a mintázata, amelynek a segítségével kifejezésre juttatja a más személyekről, szituációkról, különösképpen pedig az önmagáról alkotott nézeteit. Goffman a „homlokzat” kifejezést olyan pozitív szociális értékként határozta meg, amelyet az egyén adott kontextusban mások előtt kikövetel magának. Ebben az értelemben a homlokzat egy olyan énkép, amelyet a külső környezet által megerősített tulajdonságok és elvárások körvonalaznak.
A közéleti és médiaszemélyiségek imázsa valójában nem más, mint homlokzatuk tudatos, énképükkel összhangba állított, pozitív képének a kialakítása. A politikus sikeréhez például elengedhetetlen, hogy a homlokzatát sértetlenül megőrizze, a külső hatásoktól megóvja. A homlokzatóvás az olyan események, incidensek, szándékos sértések elkerülésére szolgál, amelyek azzal fenyegetik az egyént, hogy homlokzat nélkül marad.
Amikor valaki az egyénnel szemben sértést követ el, akkor a másik homlokzatát (énképét) próbálja összetörni, megbontva a fennálló egyensúlyt. Az egyensúly helyreállítása érdekében szimbolikus lépésekre van szükség. Ennek alapján a homlokzatóvás két konstruktív típusa különböztethető meg:
1) elkerülő eljárás, melynek során az egyén tudatosan kerüli azokat a kapcsolatokat, témákat és cselekedeteket, amelyek a homlokzatát fenyegethetik, illetve fenntartja annak látszatát, hogy nem történt homlokzatrombolás;
2) kiigazító eljárás, amely a homlokzat sérüléseinek a helyreállítását célozza meg több lépésben:
a) a homlokzatát elvesztett egyén mindent megtesz annak érdekében, hogy a homlokzatát kiigazítsa;
b) a homlokzatrombolást (sértést) elkövető személy felajánlja, hogy helyrehozza – megbánással, kárpótlással, elégtétellel – a hibáját az egyensúly helyreállítása érdekében;
c) a homlokzatában sértett fél elfogadhatja a sértő felajánlását az egyensúly helyreállítására;
d) az utolsó lépés pedig a hála kimutatása a sértő fél részéről, amiért a többiek elfogadták az erőfeszítését a rend helyreállítására.
Amennyiben megtörténik a kihívás, de a sértett felet nem kárpótolják, kezdetét veszi a közéletben gyakori destruktív játszma, amelyben az nyer, aki képes fenntartani a homlokzatát, miközben a másikét fenyegeti. Goffman a küzdősportok után pontszerzésnek nevezte a folyamatot. Ennek lényege, hogy a kihívó egyén olyan formában helyezi magát előtérbe, hogy arra a másik fél egyedül sértődött kivonulással válaszolhat. Ez a krekkség képessége. A homlokzatfenyegető fél számára további pontszerző lehetőség annak az elhitetése, hogy ebben a konfliktusban megfelelőbben képes viselkedni a másik félnél. A homlokzatrombolás kockázata, hogy visszafelé is elsülhet, és a sértő fél homlokzata dől le. Ezek a sikeres riposztok a tromfok.