A kereskedelmi média korszaka a tartalmi kínálat és a széles körű szórakozási lehetőségek ellenére nem bővítette az állampolgárok közinformációkhoz való hozzáférését és beleszólását a műsorkészítés folyamatába. Globális közszféráról szóló elméletében Colin Sparks a közönség mellé állt, amikor a globális vállalkozók korábban „magánügynek” tekintett médiavállalkozásait szoros összefüggésbe hozta a közérdekkel és a közüggyel. Oskar Negt és Alexander Kluge rámutattak arra, hogy a burzsoá demokrácia a kezdetektől fogva küzdelmet folytatott annak érdekében, hogy a közéleti viták és kérdések határait meghúzza, és a magántulajdon kérdését a közügyekből kirekessze. Az idézett kutatók álláspontját igazolták vissza azok a kialakult modellek, amelyekben a közéleti diskurzust meghatározó tartalmakat néhány magántulajdonú médiaközpont állította elő, miközben a médiafogyasztókért való versengésben hátrányba került közszolgálati médiumok valóságos küzdelmet folytattak a közönségük megtartásáért, sokszor a puszta megmaradásukért. Magyarországon például 1997-től a két országos földi sugárzású kereskedelmi televízió alkotta oligopólium határozta meg a televíziós piacot úgy, hogy 2013 végéig mindkét társaság külföldi tulajdonban állt.