Jesse Delia konstruktivizmusa a kommunikációs kompetencia és a kognitív struktúrák összefüggéseit vizsgálja. Az elmélet szerint az emberek közötti kommunikáció hatékonysága szorosan összefügg azzal, hogy milyen komplex módon képesek másokat észlelni, illetve hogyan képesek az interakciókat mentálisan strukturálni. A kifinomultabb kognitív észlelésre képes személyek eredményesebb kommunikációra képesek, alapvetően azért, mert megtervezett, kifinomultabb, személyre szabott üzenetek megfogalmazásával eredményesebbek az interperszonális kommunikációban. Fő tézise, a kognitív komplexitás – az a képesség, hogy valaki több szempontból, árnyaltan tudja értelmezni mások viselkedését, szándékait – meghatározza, hogy mennyire képes valaki hatékonyan és adaptívan kommunikálni másokkal. A kognitív komplexitás szintjei: 1) Alacsony komplexitás: egyszerű, sztereotip kategóriák használata (pl. „Ő kedves” / „Ő gonosz”); 2) Magas komplexitás: többdimenziós, árnyalt, kontextusérzékeny és személyre szabott észlelés (pl. „Ő általában nyitott, de stresszes helyzetekben visszahúzódó”).
Delia három dimenziója az interperszonális megértés kognitív szintjeihez:
- Differenciáció: Hányféle kategóriát használ valaki mások megértésére?
- Absztrakció: Mennyire képes valaki elvont szinten gondolkodni szociális helyzetekről?
- Organizáció: Képes-e logikusan összekapcsolni ezeket a kategóriákat, és ebből következtetéseket levonni?
Delia konstruktivizmusa a színház, a film és a média területén is értelmezhető, hiszen az egyes műfajokban is központi szerepet játszik az emberi viselkedés, a személyiségek és a kommunikációs helyzetek megjelenítése. A művészi alkotások gyakran a társas világ komplexitására reflektálnak, és a nézők befogadása, azonosulása is a kognitív komplexitásukon keresztül történik.
1) Színház és filmművészetben: Karakterek és társas helyzetek komplexitása. Delia elmélete alapján a magas kognitív komplexitású befogadók jobban értékelik azokat a darabokat vagy filmeket, ahol a karakterek árnyaltak, többrétegűek, és a cselekmény társas dinamizmusokat dolgoz fel. A drámaírók és rendezők is a társas észlelés komplexitásával dolgoznak: minél mélyebben ábrázolnak emberi viszonyrendszereket, annál valóságosabb és hatásosabb a mű. Például Shakespeare vagy Ibsen művei tele vannak olyan szereplőkkel, akik nem jók vagy rosszak, hanem ellentmondásosak, motivációik sokszor csak fokozatosan tárulnak fel – ez a kognitív komplexitás kihívása a néző számára. Hamlet sem egyértelmű hős vagy áldozat, hanem belső vívódásokkal teli karakter, akinek megértéséhez a néző részéről is komplex észlelés szükséges. Vagy például a Christopher Nolan-féle narratívák a filmjeiben (pl. Inception, Interstellar) – több síkon zajló cselekmény, többféleképpen értelmezhető motivációk.
2) Színészmunkában: Kognitív komplexitás alkalmazása a szerepformálásban. A színész, aki kognitív komplex módon közelíti meg szerepét, nem pusztán „eljátszik” egy karaktert, hanem annak a pszichológiai mélységeit keresi. Az adott figura nemcsak a cselekvései által létezik, hanem belső motivációi, dilemmái, kapcsolatai révén is. Ez teszi lehetővé a hiteles, árnyalt alakításokat, amelyekhez a közönség is jobban tud kapcsolódni.
3) Médiában: Karakterábrázolás, interaktív média. A média – különösen a sorozatok, valóságshow-k, interaktív műsorok – gyakran kihívást jelent a néző kognitív komplexitása számára. Egyes műsorok egyszerű, sztereotip szereplőkre építenek (alacsony komplexitás), míg mások komplex társas helyzeteket jelenítenek meg, és arra késztetik a nézőt, hogy morális, érzelmi dilemmákban állást foglaljon. Az interaktív sorozatok (pl. Black Mirror: Bandersnatch) különösen rájátszanak arra, hogy a néző hogyan észleli a karaktereket és helyzeteket.
4) Befogadáselméleti szempontból: A nézők eltérően reagálnak ugyanarra a műre, attól függően, hogy milyen szintű kognitív komplexitással rendelkeznek. Az, aki képes a karakterek viselkedését több nézőpontból értelmezni, mélyebb élményt él át. A média gyakran próbálja ezeket a különbségeket kezelni: egyes alkotások „többszintű” értelmezést kínálnak (pl. gyerek- és felnőttszinten egyaránt élvezhető animációk, mint a Shrek).
5) Társadalmi tematika a médiában: A média által közvetített társadalmi kérdések (pl. migráció, klímaváltozás, identitás) gyakran egyszerűsítő vagy komplex módon jelennek meg. Delia elmélete itt azt sugallja: a komplexitásra nyitott közönség képes árnyalt véleményt kialakítani, míg az alacsony komplexitású közönség könnyebben fogadja el a leegyszerűsítő, sztereotipikus médiaképeket.
Delia konstruktivizmusa szerint a színház, a film és a média a társas világot bemutató művészeti formák, amelyekben a kommunikáció hatékonysága és művészi mélysége azon múlik, hogy milyen árnyaltan ábrázolják a karaktereket és viszonyaikat. A befogadó kognitív komplexitása pedig meghatározza, mennyire tudja ezt értékelni, értelmezni, átérezni.