A baby boomerek a ma használatos generációs felosztásban a második olyan nemzedék, amelynek tagjai velünk együtt élnek. A veteránokat követik. Születésüket nagyjából 1946–1964 közé teszik a generációkutatók, a generáció elnevezése a második világháborút követő, bizonyos országokban (ilyen volt például Csehszlovákia, a Német Szövetségi Köztársaság, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok) bekövetkezett robbanásszerű népességnövekedésre utal. Globális alapélményük a hidegháború alatti és utáni bizonytalanság, hazánkban az 1989-es események, illetve az EU-csatlakozás, melyekre válaszként, a veteránokhoz hasonlóan, jellemző rájuk a bizonyosság, a biztonság, a nyugdíjas állások keresése. A Századvég Kutatóközpont 2021-es, Magyarországra fókuszáló generációs felosztásában nagyjából a baby boomerekkel feleltethetők meg a Ratkó-nemzedék (1949–1957 között született) tagjai, elnevezésükben utalva Ratkó Anna természetes szaporulatot elősegítő népesedéspolitikai intézkedésére. Mivel a létszámuk kiugróan magas, a magyar társadalom mintegy 17 százaléka, így a hetvenes évek közepén újabb növekedés volt megfigyelhető, ekkor születtek ugyanis az ő gyermekeik, az ún. Ratkó-unokák. A Ratkó-gyermekek mellett a baby boomerekkel feleltethetők meg a kompromisszumok nemzedékének tagjai (1958–1964), akik a magyar társadalom 10 százalékát teszik ki. E két hazai baby boomerrel azonosítható nemzedék közül a Ratkó-gyermekekre a veteránokhoz hasonlóan jellemző, hogy képzettségük alacsonyabb, életükben fontos szerepet tölt be a vallásosság és a nemzeti identitás, legfőképp a konzervativizmus és a kollektivizmus. A csoportközi konfliktusok alacsony szintű percepciója jellemzi őket, kapcsolati hálójuk szűk, az eltérő véleményekkel szemben inkább zártabbak, politikáról inkább családi körben vitáznak, „véleménybuborékban” élnek, digitális szempontból „leszakadók”, befolyásolhatók. Elsősorban a hagyományos médiumok (televízió, rádió, nyomtatott sajtó) termékeit fogyasztják. Velük szemben a kompromisszumok nemzedékének a tagjai nosztalgikusak a Kádár-korszak iránt, a maguk módján vallásosak, konzervatívak és kollektivisták, szociálisan érzékenyebbek, kulturálistőke-ellátottságuk és kapcsolati hálójuk egyaránt közepes, digitális bevándorlók, akik életük derekán találkoztak az internettel, melyet munkavégzésükbe és hétköznapjaikba egyre nagyobb intenzitással építettek be. Elsősorban a hagyományos médiumok (televízió, rádió, nyomtatott sajtó) termékeit fogyasztják, a közösségi médiát kevésbé használják, de a Facebookon például egyre növekvő számban jelen vannak. Inkább a hosszabb, részletesebb tartalmakat kedvelik. Az X generáció követi őket.