A meggyőzés célja a beállítódás megváltoztatása vagy annak létrehozása. Thomas és Znaniecki 1918-ban úgy ragadták meg a beállítódást, mint az egyén tudatállapotát egy adott tárgy irányában. A tárgy ez esetben lehet fizikai, létező, elvont vagy akár egy személy is; mindenesetre pszichikailag lényegesnek kell lennie. A korai meghatározások között találjuk Thurstone-ét is, aki az érzelmi viszonyulást emelte ki mint lényeges vonást. Allport (1954) szerint a beállítódás tanult prediszpozíció arra, hogy valakiről vagy valamiről miképpen gondolkodjunk, hogyan érezzünk iránta, vagy viselkedjünk vele. A beállítódásmeghatározások másik csoportja a beállítódást mint egydimenziós jelenséget ábrázolja, amely az érzelmi válaszreakciókra fókuszál. Fishbein és Ajzen (1980) megfogalmazása szerint a beállítódás egy személy tárgyról alkotott értékelése. A beállítódás triadikus, többkomponensű modelljében már a kogníció–érzelem–viselkedés (Affect, Behaviour, Cognition = ABC) együttes jelenlétét, változási lehetőségét vetik fel a teoretikusok. E modellek leírói szerint a beállítódás olyan belső struktúra, amely irányítja a viselkedésünket.
Zimbardo és Leippe attitűdrendszere már öt elemből épül fel:
1) viselkedés;
2) viselkedési szándékok, elhatározások;
3) a kogníciók;
4) az érzelmi reakciók;
5) az attitűdök.