A tiltakozó művészet a gerillaművészet és az utcaművészet „rokona”, egyértelműen politikai esztétikummal, eszközkészlettel, töltettel, üzenettel és figyelemfelhívó, társadalomjobbító szándékkal rendelkezik, különféle aktivista és társadalmi mozgalmak (részvételi) művészeti produktuma, melynek célközönsége a civil befogadó. Bár intenciójában már a 20. század első évtizedeinek a politikai művészete is a tiltakozó művészetre hajaz (például Picasso háborúellenes munkái), a tiltakozó művészetet mai formájában az 1940-es évektől tartjuk számon. Nem intézményesített művészeti tradíció, így a tiltakozó művészet alkotásai múzeumon, galérián kívül találhatók, általában interdiszciplináris performativitásukban interakcióba lépve közönségükkel. Az utóbbi eset gyakran tüntetésekhez, demonstrációkhoz kapcsolódik. A tiltakozó művészet sokszor képzőművészeti (például plakátnyomtatás), graffitis és egyéb utcaművészeti jelenségeket is felhasznál. A tiltakozó művészet legismertebb példája a nagy sajtóvisszhangot kapott Occupy Wall Street mozgalom, valamint Keith Haring, Damien Hirst, a Guerrilla Girls, Ai Weiwei, illetve az Object Orange munkái. Magyarul helyenként „ellenálló művészetnek” is nevezik.