A nyilvánosság a társadalmi kommunikáció alapja. Intézményesült társadalmi tér, ahol az állampolgárok gyakorolhatják jogaikat (szólásszabadság, gyülekezési szabadság, politikai szabadság), egyúttal kialakíthatják az egyes ügyekkel kapcsolatos álláspontjukat. A nyugati társadalmakban a nyilvánosság fő médiuma kezdetben a napisajtó, majd a rádió, azt követően a televízió volt. A 21. századtól globális nyilvánosságról beszélhetünk, amit az internet és a különböző kommunikációs eszközök együttesen biztosítanak. A nyilvánosság fogalmával és szerkezetváltozásával történeti szempontból Jürgen Habermas foglalkozott Strukturwandel der Öffentlichkeit (A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása) című nagy hatású munkájában. Habermas nyilvánosságfogalma szerint a polgári nyilvánosság a 18. századi Európában alakult ki, ahol a magánszemélyek racionális viták révén, egyenlő félként, autonóm módon vehettek részt a közélet alakításában. A nyilvánosság terét olyan intézmények alkották, mint a kávéházak vagy a szalonok, amelyek lehetőséget adtak a hatalom ellenőrzésére. Habermas szerint a modern kapitalizmus és a tömegkommunikáció térnyerése azonban átalakította a nyilvánosságot: a racionális vitát a fogyasztás, a reklám és a politikai manipuláció váltotta fel. Habermas nyilvánosságfogalmát több kritika érte. Nancy Fraser szerint a polgári nyilvánosság nem volt valójában befogadó, kizárta a nőket, a munkásokat, a kisebbségeket, és nem létezett egységes nyilvánosság, hanem több, egymással versengő ellennyilvánosság. Oskar Negt és Alexander Kluge rámutattak, hogy a munkásosztály tapasztalatai nem jelentek meg a hivatalos nyilvánosságban. Más kritikusok szerint Habermas idealizálta a racionális vitát, és figyelmen kívül hagyta a hatalmi viszonyokat.