James Carey a nyolcvanas évek végén ábrázolta a médiaantropológiai elmélet lényegét, amely szerint a kommunikáció rituális jellegű, mert a médiahasználat során az emberek információs és szórakozási igényeik mellett a közösséghez való tartozás és a rend iránti igényüket is kielégítik. A kutatások lényegi alapkérdése az, hogy a média és a politika képes-e az emberek számára olyan tartalmakat (tudás, érték, vélemény) közvetíteni, amelyek alapján rendbe szervezhető a társadalom és az egyén. A média rituális modellje szerint az emberek rend iránti vágya és közösségekhez való tartozásának az igénye alapvetőbb, mint a közöttük lévő különbségek. A médiaantropológusok az egyén rendre és hovatartozásra irányuló vágyát a média irányába kialakított lojalitásokban vélik felfedezni, ahová belépve részeseivé, fenntartóivá válhatnak a kialakított valóságnak.