A modell alapjai több kutatóhoz kötődnek: Elihu Katz, Jay G. Blumler, és Michael Gurevitch voltak azok, akik az 1970-es években rendszerbe foglalták. Ennek előzménye is volt: Herta Herzog kutatása az 1940-es években, amikor azt vizsgálta, milyen szükségletek kielégítése érdekében hallgatnak a nők rádiós szappanoperákat.
Az elmélet abból a feltevésből indul ki, hogy az egyének és csoportjaik bizonyos kulturális értékeket vallanak, adott körülmények között szocializálódnak, és az érdeklődésük ennek megfelelően alakul. Az elmélet további állítása, hogy az egyén az érdeklődésének megfelelő típusú információkat keresi, amelyek segítenek az aktuális problémáit megoldani, életének értelmét megtalálni, vagy megerősíteni önképét, önértelmezését. Az információszerzés menetében az egyén bizonyos szokásokat alakít ki egy adott médium közléseinek az elfogadására és a saját életébe történő integrálására, attól függően, hogy az adott médiumnak az élet kérdéseire vonatkozó válaszai vagy az adott médium által közvetített tapasztalatok milyen mértékben és módon győzik meg és segítik őt. Idővel, amennyiben állandósulnak, rögzülnek ezek a médiahasználattal összefüggő szokások, az egyén kezd bizonyos hiedelmeket kialakítani az adott médiával kapcsolatban, például: „Ez egy jó, szavahihető adó…” Az egyén így tehát „felfedezi” a saját újságát, televízió- és rádióműsorát. A folyamat egyszerűsített modellje: a tudatos olvasó/néző/hallgató, látva, hogy egy médium az érdeklődésének megfelelő információkat közvetít, adaptálja azt, hűségessé válik hozzá, végül pedig maga is a médium támogatója lesz.