A konnotáció a képi befolyásolás egyik leggyakoribb eszköze, amelynek a gyökerei Arisztotelész megállapításaihoz nyúlnak vissza: „Az érzelmek azok a tényezők, amelyek megváltoztatják az emberek ítéleteit.” Ezt a felismerést a modern hírtelevíziózás nagyon tudatosan alkalmazza, ugyanakkor a médiakutatás megfelelő tipizálás hiányában Magyarországon mindeddig nem tárta fel. A kvantitatív médiafigyelés – például a műsorfigyelő szolgálat – elsősorban a szereplők időfelhasználását rögzíti, és ezen adatok összegzéséből von le következtetéseket az egyes politikai oldalak reprezentációját illetően, ám a sok ezer műsorórán belül nem az érzelmi célzatú elemek, például a képi metaforák vonatkozásában. Az azonos fogalmi maggal rendelkező, de nem azonos értelmű szópároknak – például: megállapodás és paktum, takarékos és megszorító költségvetés, bukott és exminiszter – léteznek képi párhuzamaik, melyeket a képkivágás, a látószög, a háttér megvilágítása, a szemkontaktus és számos más képi elem hordoz. Az erre vonatkozó elemzések pontosságát nagymértékben növeli a digitalizált technika, amelynek következtében a szemantikai kutatásokban használt derivációs morfémák, a -gat, -get gyakorító- és -kodik, -ködik denominális igeképzők (ezen belül például „feljelentősdi”, „magyarkodik”, „ígérget” és más hasonló igék) verbális jelenléte, illetve azok képi modulációi nagyon könnyen számszerűsíthetők, szövegkörnyezetükben kvantitatív módszertani alapokon regisztrálhatók.