A racionális elméletek az üzenet érvelő erejét vizsgálják, s azon a feltételezésen alapulnak, hogy a befogadó a logika formális szabályaira vonatkozó implicit ismeretekkel rendelkezik. A racionális értelmezés fókuszában az érv és az érvelés (argumentáció) áll. A filozófia és a kommunikációelmélet tudományterületén megjelent elméletek többféleképpen írják le az állítás igazságértékét:
1) fundacionalista: létezik az elsődleges állításoknak olyan halmaza (fundational claims), amelynek az elemei a rájuk épülő érv alapjait adják: axiómák, tapasztalatok, olyan, önmagukat jelentő tautológiai pontok, amelyek magyarázata nem mutat túl a saját állításukon;
2) igazoláselméleti: az érv akkor igaz, ha nem mond ellent annak, amit tudunk, és strukturálisan is hibátlan;
3) instrumentalizmus: az érv akkor igaz, ha kijelölt célját teljesíti, és akkor hamis, ha nem;
4) konvencionalizmus: az érv konvencionális jellegzetességei által tekinthető érvényesnek, igaznak;
5) szociológiai relativizmus és determinizmus: az állítás akkor igaz, ha azt a befogadók közössége a társadalom működő elemeként tartja igaznak.
A fundacionalista érvekben tehát a mondat igaz lehet önmagában és önmagáról. Az instrumentalizmusban akkor tekinthető igaznak, ha hatékony útmutatással szolgál egy cselekvés számára, a szociológiai relativizmusban és a determinizmusban pedig akkor, ha a társadalmi működése teszi igazzá. A klasszikus retorika mindezt a toposzok tanában fogalmazta meg. Lásd még meggyőzés levezetéssel, valószínűségi modell.